Spórolnak a kapott tüzifával
A zalaszentgróti képviselő-testület szociális bizottságának javaslatára, az önkormányzat átmeneti segélykeretének terhére, 471 ezer fort ráfordításával a napokban huszonkilenc család kapott, kap körülbelül egy köbméternyi fát. A város vezetése a nagyobb mennyiség érdekében a vágott helyett az olcsóbb ölfa megvásárlása mellett tette le voksát, így a rendelkezésre álló összegből 26,7 köbméternyi tüzelőt tudtak vásárolni.
Az ablakon nejlon, meg takaró, a lakókon sok réteg ruha. Azt mondják, a hideget megszokták, az önkormányzattól kapott fával pedig spórolnak, hátha újra keményít a tél.
A lakásokban a felmelegedés ellenére is alacsonyan áll a hőmérők higanyszála, de a lakók azt mondják: vastagon öltözködnek, s várják a meleget, a tavaszt.
- Csak így tudjuk kihúzni a rendelkezésünkre álló tüzelővel a telet - igazította meg a Gyár utcai lakás kályhájának ajtaját Lohonya Imre Lászlóné, mondván: reggel kicsit ugyan begyújtott, de egész nap nem tüzelhet. - Egy helyiséget fűtök, nyáron a konyhában a sparhelt működik a főzés miatt, most a szobában a kályha. Behúzódtam a belső részbe, itt talán kicsit jobb a szigetelés. Az ablakokat, ajtókat pedig letakargatom, hogy ne fújjon be a szél. Persze, készültem a télre, ám a 24 ezer forintos szociális segélyből nem tudtam fát venni. Fűtöttem már mindennel, rossz bútorokkal, erdőben gyűjtött száraz ágakkal. Kemény volt az időjárás, mind elfogyott. Pont jókor érkezett az önkormányzattól a tűzifa, amit alaposan beosztok.
Spórolnak a többiek is, hiszen a szociális bizottság minden családnak csupán egy-egy köbméter ölfát tudott adni. Czeglédi Györgynéék - aki lányával, Zsuzsannával ottjártunkkor éppen teli fáskosárral igyekezett befelé - heten élnek lakásukban, a családban kisbaba is van.
- A picinek kell a meleg, két kályhát fűtünk, a szobában és a konyhában - mondta az asszony. - Ősszel nem tudtunk fát venni, nem volt rá pénzünk. Szerencsére a fiam egyik ismerőse megengedte, hogy az erdejükből szedjünk ágakat, s azzal - spórolva - valahogyan kihúztuk eddig. Most jól jött a segítség, ez talán elég lesz a jó idő megérkezéséig - mutatott a farakásra. Hogy mi lesz jövőre? Ezt ne is kérdezze! Talán lesz munkánk, s meg tudjuk venni a tűzifát.
A szomszédban lakó Bogdán Rozália szintén nem tudta megvenni a téli tüzelőjét, gondolta, összeszedi a száraz ágakat a közeli erőkben és a halastavak partján. Ha fűteni tudott is, pórul járt.
- Feljelentettek, mehettem a bíróságra. Pedig rendes fákat nem vágtunk ki, csak néhány ágat hoztunk el, meg pudvás nyárfákat. Ennek köszönhetjük, hogy nem fagytunk meg. Persze így is voltak napok, amikor egyáltalán nem tudtunk befűteni. Mit tehettünk, beöltöztünk, betakaróztunk, az ablakokat, ajtókat lefóliáztuk. Hétszáz forintért vettünk fóliát. Hideg volt, de kibírtuk. Ilyenkor, mikor süt a nap, meg kicsit jobb az idő, egyáltalán be sem gyújtunk a kályhába. Az akácfa amúgy nagyon jó, kalóriás, jobb meleget ad, mint az innen-onnan összeszedett ágak, meg a bodza. Reméljük, hogy minél előbb vége lesz a télnek, vagy legalább nem lesz annyira hideg, mint a múlt héten.
Vajda László, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke azt mondta: miközben a politikusok arról beszéltek, hogy nincs gáz, eszükbe sem jutott, hogy akadnak emberek, akik más módon fűtenek, s esetleg nem jut pénzük tüzelőre.
- Nem megoldás az ajánlott lakhatási támogatás sem, hiszen a szóban forgó családok többsége nem felel meg a feltételeknek - tette hozzá. - Fontosnak tartom a segítséget, ugyanakkor mindent el fogok követni azért, hogy a lakásokat felújíttassuk. Hiszen a szigetelésük nagyon rossz, ez a fűtést is teljesen ellehetetleníti. A meleg nem marad meg a helyiségekben. A rendszeres fűtésre pedig nagy szükség lenne, hiszen a családok többsége kisgyermekes. Minden családnak csupán egy-egy köbméternyit adtak, ám nekik ez is sokat jelent.
címlap 
(-O=O-)
Mindenki pénzből él...
A fa hőértéke vagy az eladási értéke nagyobb?
Ingyen kapták, piacra dobták...