Talán év végére eltűnik a költségvetési hiány
Zalaszentgróton az idei háromnegyed éves gazdálkodással kapcsolatosan egyebek között elhangzott: a takarékosság volt a jellemző, az intézmények működése zavartalan volt, ám a zeneiskola működéséhez továbbra sem biztosított a környező települések támogatása, a cél érdekében térségi összefogásra lenne szükség. Reális az esély, hogy év végére eltűnik a költségvetési hiány.
A jövő évi költségvetési koncepcióval kapcsolatban elhangzott, hogy 2010 nehéz év lesz önkormányzati szempontból, takarékosság kell, hogy jellemezze. A központi források szűkössége miatt a helyi bevételeket lehetőség szerint emelni kell. Az önkormányzat által megállapított díjak (köztük a gyermek étkezési térítés) a tervek szerint öt százalékkal emelkednek majd januártól.
címlap 
Bezárták 4 hónapra a
Bezárták 4 hónapra a fürdőt! Ekkora őrültséget! Ráfizetéssel is üzemeltetni kellett volna, hisz igy az a vendégkör is elmarad, aki eddig szivesen felkereste. A testületben nincsenek hozzáértő józan paraszti ésszel megáldott - képviselők? Tudtommal pedig jó részük vállalkozóként keresi a kenyerét. /bocs, az exsintér is az volt?/ Béna városvezetés!!